Kéményben az Első - a profik választása

MEGÚJUL A TRICOX HŰSÉGAKCIÓ

A nagy sikerű Tricox Vonalkód akciónk immár 5 éve változatlan formában működik. Ez alatt az idő alatt több mint 500 partnerünk csatlakozott kinyilvánítva ezzel elköteleződését Magyarország vezető univerzális kéménymárkája mellett.

A Tricox új arculatának bevezetésével összhangban és az évek során felhalmozott tapasztalatok birtokában úgy gondoltuk itt az ideje egy kicsit felvarrni az akció ráncait, ezzel is hatékonyabbá és vonzóbbá téve azt az Önök számára.

A mindenki által kedvelt és sikeres formán nem változtattunk, továbbra is a kivágott vonalkódokat várjuk vissza és továbbra is pontokat érnek a vonalkódok. Kialakítottuk az új játékszabályzatot és az új akció indulására elkészül a megújult ajándék-rendszer is.

A továbbiakban az eddig felhalmozott pontok sem tűnnek el, tovább gyűjthetők, de a választható ajándékok köre változni fog.

Ezért a jelenlegi pontok a következőképpen használhatók fel:

A következő fontos időpontokat érdemes figyelembe venni:

2017. NOVEMBER 20. – a régi pontok felhasználhatóságának határideje

Eddig az időpontig kérjük visszaküldeni azokat a vonalkódokat, amelyeket még ebben az akcióban, a jelenlegi ajándékokra szeretne beváltatni.

2017. DECEMBER 20. – eddig visszajelzést küldünk a pontállásról – a 2017.11.20-ig visszaküldött vonalkódokat illetően.

2017. DECEMBER 30. – a régi kampányban lévő ajándékok kiválasztásának határideje – a 2017.11.20-ig visszaküldött vonalkódokat illetően.

2018 ÉV ELEJE – az új akció indulása

Folyamatosan lehet a vonalkódokat továbbra is gyűjteni, de a 2017. november 20. után beérkezett vonalkódok már a 2018 év elején induló új akcióban érnek pontot.

Ne feledjék, hogy mint aktív pontgyűjtő, lehetőségük van az ország legjobb kémény kivitelezőit tömörítő, Tricox Mesterek kiváló szakemberközösségéhez is csatlakozni. Ebben a csapatban további értékes ajándékok, programok, szakmai előnyök részesévé válhat. A csatlakozás feltételeiről keresse meg kollégáinkat.

Az ÚJ JÁTÉKSZABÁLYZATOT itt megtalálja!

Várjuk továbbra is a vonalkódokat és köszönjük eddigi együttműködésüket!

A kivágott és központunknak névvel, címmel, telefonszámmal és email címmel együtt megküldött vonalkódokat a termék nettó listaárán összesítjük és felvesszük Önnel a kapcsolatot. Ön az egyes összeghatároknak megfelelően az Önnek leginkább megfelelő ajándékok/termékek közül választhat. A vonalkódok beküldése folyamatos, a beváltás lehetősége az akció kezdetétől folyamatosan fennáll. Beküldési cím: Coxtherm Kft., 2040 Budaörs, Gyár u. 2.

Nettó listaár összege Megnevezés
250 000 Ft
Sentinel X800/1 Sentinel fűtési rendszer gyorstisztító adalék Jetflo készülékhez
Sentinel X300/1 Sentinel univerzális tisztító adalék, új rendszerekhez, 1iter
Sentinel X400/1 Sentinel iszapeltávolító és tisztító adalék régi rendszerekhez, 1 liter
Sentinel X100/1 Sentinel inhibitor adalék, 1liter
Sentinel X200/1 Sentinel vizkőmentesítő adalék, 1liter
Sentinel Leak Sealer RD Sentinel Rapid Dose szivárgás tömítő
Tricox_UJ_kiskepMinősített munkavédelmi eszköz Beütődés ellen védő baseball sapka
Tricox_UJ_kiskepMinősített munkavédelmi eszköz Kevlar vágás elleni védelemmel ellátott kesztyű
500 000 Ft
Makita Univerzális hordtáska P-72045
AA075 Spirovent belső menetes mikrobuborék-leválasztó, ¾”
AE075 Spirotrap belső menetes iszapleválasztó, ¾”
AA022 Spirovent roppantógyûrûs mikrobuborék-leválasztó, 22 mm
AE022 Spirotrap roppantógyûrûs iszapleválasztó, 22 mm
AA100 Spirovent belsô menetes mikrobuborék-leválasztó, 1”
AB050/002 Spirotop gyorslégtelenítô 1/2”, 180°C, 10 bar
AB050/008 Spirotop SOLAR gyorslégtelenítô 1/2”, 180°C, 10 bar
Sentinel SYSCH Sentinel fûtési rendszer folyadék ellenôrzô készlet
Sentinel R100/2 Sentinel fagyálló folyadék és inhibitor szolárrendszerekhez 20
Sentinel R200/2 Sentinel szolárrendszer-tisztító folyadék 20 liter
Tricox_UJ_kiskepMinősített munkavédelmi eszköz Kombinált bőr övtáska szett szegtáskával
Tricox_UJ_kiskepMinősített munkavédelmi eszköz Hűtőmellény
1 000 000 Ft
Makita Fúrógép HP1641K1X (mûanyag kofferben)
AA100V Spirovent belső menetes mikrobuborék-leválasztó, 1”, függőleges
AE100V Spirotrap belsô menetes iszapleválasztó, 1”, függőleges
AA075V/8 Spirovent belső menetes mikrobuborék-leválasztó, 3/4” szolár rendszerekhez, függőleges (180°C – 10bar)
AA100V/8 Spirovent belsô menetes mikrobuborék-leválasztó, 1” szolár rendszerekhez, függőleges (180°C – 10bar)
Sentinel ELIM 22 Sentinel Eliminátor 22 mm iszapleválasztó
Austria Email A10128 AE bojler KRU 102, nyomás nélküli elekt. átfolyós vízmelegítő,
REMEHA S100718 Rematic iSense szabályzó
Tricox_UJ_kiskepMinősített munkavédelmi eszköz Testhevederzet, 8 pontos
2 000 000 Ft
Makita Makita készlet (fúrógép+sarokcsiszoló) műanyag kofferben. MEV043/Eliminator
Austria Email A10334 AE bojler KDO 052 Nyomás alá helyezhető elekt. átfolyós vízmelegítő, 5l űrtartalom
Austria Email A10335 AE bojler KDO 052 Nyomás alá helyezhető elekt. átfolyós vízmelegítő, 5l űrtartalom
REMEHA S101354 C-MIX fali vezérlô modul
Austria Email A10330 AE bojler KDO 302 Nyomás alá helyezhető elekt. átfolyós vízmelegítő, 30l űrtartalom
Tricox_UJ_kiskepMakita Fűthető munkakabát
Tricox_UJ_kiskepMinősített munkavédelmi eszköz Visszahúzható zuhanásgátló
5 000 000 Ft
Tricox_UJ_kiskepRemeha Tzerra 24 S / 24C